Főoldal / Táboraink / Napközis tábor
Prestige Tábor

Napközis tábor

Kétféle tábor típust különböztethetünk meg a szállás szempontjából. Vannak a bentlakásos, azaz az „ott alvós” táborok és vannak a napközis táborok.

A tábor kiválasztása mindenképpen gondos körültekintést igényel, hogy ki tudjuk zárni azokat a táborokat, amelyek nem ideálisak a számunkra, és megtaláljuk azt a párat a kínálatból, ami megfelel a gyermekünk és saját magunk elvárásainak. Fontos a legelején tisztázni, hogy mi a célunk a napközis táborral? Az, hogy csak szórakozzon a gyerekünk, vagy tanuljon, fejlődjön is a táborban?

Vannak szülők, akik úgy vélekednek, hogy a nyári szünet a kikapcsolódásé, az élményeké és a pihenésé, és nem kell a gyerekeket túlterhelni a szünetben is, hiszen kapnak elég tanulnivalót év közben az iskolában. Másoknál az a nézőpont, hogy a nyári szünetben is fejlődjön és tanuljon valami újat a gyerkőc. Nem beszélve arról, hogy ha már a táborért fizetnek a szülők, akkor kapjon valami plusz értéket a gyermekük.

Ami jó hír, hogy nem kell lemondani sem a fejlődésről sem a kikapcsolódásról. A kettő nagyon sok táborban együtt megvalósítható kompetens, képzett táborfelügyelőkkel és táborvezetőkkel.

Napközis tábor kínálatunk:

Aktuális táboraink

A nyári napközis tábor előnyeit gyűjtöttük össze a teljesség igénye nélkül:

  • Óvodás, általános iskola alsó tagozatos gyerekeknek kifejezetten ideális tábor forma, mert nem kell egy idegen helyen aludnia a gyerekeknek este, ráadásul több éjszakát egymás után.
  • Esténként együtt lehet a család, és nem kell attól tartani, hogy a gyermekünknek honvágya lesz.
  • A családok kihasználhatják a hosszú nyári délutánokat egy kis közös sétálásra beszélgetésre és hallgathatják az az napi tábori élménybeszámolókat. 🙂
  • A napközis táborok általában olcsóbbak, mint egy bentlakásos tábor.
  • Nem kell vidékre leutazni a gyermekkel a táborkezdéskor, hanem számtalan napközis tábor van a városban, szinten minden kerület biztosít ilyen jellegű tábort. Ezért könnyen elérhető távolság a lakhelyünktől.
  • Nap közben akár a szülő bekukkanthat és megnézheti csemetéjét a táborban.
  • Új élményeket tud szerezni gyermeked.
  • A gyerekek kiszakadnak az otthoni környezetből, és nagyon sokat nevethetnek, szórakozhatnak, feltöltődhetnek.
  • Közösségben van gyermeked, új embereket ismer meg, új barátságokat tud kötni.
  • A táborban, az új szituációkban és új emberek között új ismereteket tud szerezni.
  • Nem unatkozik otthon egyedül.
  • Nem állandóan a nagyszülőkre van bízva, hanem korabeli fiatalokkal lehet együtt.
  • Nem kell a szülőnek minden hétre szabadságot kivenni a nyáron, több szabadság marad meg.
  • A nyári tábor egy olyan hely, ahol különféle szabályokat be kell tartani és meg kell tanulni a közösségi viselkedést, amit később át lehet emelni a családi életbe is akár. A megszerzett új tapasztalatok, és képességek több területen is hasznosnak bizonyulnak.
  • A közösségi lét,  és a csapatmunka akár sport, vagy játék formában, fejleszti a kommunikációs készségeket. Megtanul jobban kommunikálni, és kifejezni saját magát könnyebben.
  • A gyermek érzi, hogy tartozik egy közösségbe, a valahova való tartozás érzése pozitívan hat rá.
  • A táborszervezők ügyelnek arra, hogy játékos, kézműves és egyéb változatos programok várják a táborozókat nap, mint nap. A céljuk, hogy minél több élményt szerezzenek a hét alatt.
  • A szabadtéri nyári tábor, sport tábor, a mindennapi aktív játék a friss levelőn jót tesz az egészségnek mind fizikailag és mind lelkileg.

Budapest bővelkedik rengeteg tábor helyszín lehetőséggel. Budapesti könnyen elérhető távolságra van a környező kisebb településekről is, ezért nem csak a pesti gyerekek tudják a főváros adta lehetőségeket kihasználni.

Jó táborozást kívánunk! 🙂

Mitől jó egy napközis tábor?

Egy jó napközis tábor többet ad a felügyeletnél: kiszámítható napirendet, tartalmas programot és olyan felnőtteket, akik a gyerekkel foglalkoznak. Hogy ez hogyan néz ki a gyakorlatban, azt az egy nap a napközis táborban cikk mutatja meg, reggeltől délutánig.

Öt dolog, amit nézz meg választás előtt

  • Időbeosztás: mikor kezdődik a program, és van-e reggeli és délutáni ügyelet, ami igazodik a munkádhoz.
  • Mit tartalmaz a díj: hányszor esznek, és van-e külön költség. Viszonyításhoz: mennyibe kerül egy hét.
  • Étkezés és egészség: hogyan kezelik az ételallergiát és a gyógyszereket.
  • Felügyelet: ehhez ad kérdéseket a gyermek-felnőtt arányról szóló cikk.
  • A gyerek kedve: tetszik-e neki a téma, mert egy héten át ez tölti ki a napjait.

Napközis tábor Budapesten

A kerületi és szervezői különbségekről a budapesti napközis táborok útmutatója ír. A saját táboraink 6–13 éveseknek szólnak, a XIII. kerületben és Zuglóban, a Táboraink oldalon találod őket. Ha még a két forma között döntesz, olvasd el a napközis vagy ottalvós összevetést, a szülői szempontokhoz pedig a Tudástárat ajánljuk.

Gyakori kérdések

Mi az a napközis tábor?
Olyan tábor, ahol a gyerek napközben van a szervezőknél, este pedig hazamegy. Nincs szállás, a szülő minden nap viszi és hozza.
Napközis vagy ottalvós tábor legyen az első?
Első tábornak sok családnál könnyebb a napközis, mert a gyerek otthon alszik. A döntés a gyerek önállóságán is múlik: itt segítünk mérlegelni.
Mennyibe kerül általában egy napközis tábor?
Szervezőnként és kerületenként nagyon eltér. A forrással ellátott példákat a nyári tábor árairól szóló cikkben találod.

Készen álltok a táborra?

Ha még bizonytalan vagy, hol kezdje a gyermeked a táncot, egy napközis tánctábor remek első lépés: egy hét alatt képzett és tapasztalt edzők vezetésével több táncstílust is kipróbál, vidám közösségben. Kiderül, melyik tetszik neki a legjobban, és utána sokkal könnyebb kiválasztani a hozzá illő tánctanfolyamot.

Turnusok megtekintése