Napközis tábor

 

Kétféle tábor típust különböztethetünk meg a szállás szempontjából. Vannak a bentlakásos, azaz az „ott alvós” táborok és vannak a napközis táborok.

A tábor kiválasztása mindenképpen gondos körültekintést igényel, hogy ki tudjuk zárni azokat a táborokat, amelyek nem ideálisak a számunkra, és megtaláljuk azt a párat a kínálatból, ami megfelel a gyermekünk és saját magunk elvárásainak. Fontos a legelején tisztázni, hogy mi a célunk a napközis táborral? Az, hogy csak szórakozzon a gyerekünk, vagy tanuljon, fejlődjön is a táborban?

Vannak szülők, akik úgy vélekednek, hogy a nyári szünet a kikapcsolódásé, az élményeké és a pihenésé, és nem kell a gyerekeket túlterhelni a szünetben is, hiszen kapnak elég tanulnivalót év közben az iskolában. Másoknál az a nézőpont, hogy a nyári szünetben is fejlődjön és tanuljon valami újat a gyerkőc. Nem beszélve arról, hogy ha már a táborért fizetnek a szülők, akkor kapjon valami plusz értéket a gyermekük.

Ami jó hír, hogy nem kell lemondani sem a fejlődésről sem a kikapcsolódásról. A kettő nagyon sok táborban együtt megvalósítható kompetens, képzett táborfelügyelőkkel és táborvezetőkkel.

A cikk folytatása a termékek alatt olvasható.

 

A nyári napközis tábor előnyeit gyűjtöttük össze a teljesség igénye nélkül:

 

  • Óvodás, általános iskola alsó tagozatos gyerekeknek kifejezetten ideális tábor forma, mert nem kell egy idegen helyen aludnia a gyerekeknek este, ráadásul több éjszakát egymás után.
  • Esténként együtt lehet a család, és nem kell attól tartani, hogy a gyermekünknek honvágya lesz.
  • A családok kihasználhatják a hosszú nyári délutánokat egy kis közös sétálásra beszélgetésre és hallgathatják az az napi tábori élménybeszámolókat. 🙂
  • A napközis táborok általában olcsóbbak, mint egy bentlakásos tábor.
  • Nem kell vidékre leutazni a gyermekkel a táborkezdéskor, hanem számtalan napközis tábor van a városban, szinten minden kerület biztosít ilyen jellegű tábort. Ezért könnyen elérhető távolság a lakhelyünktől.
  • Nap közben akár a szülő bekukkanthat és megnézheti csemetéjét a táborban.
  • Új élményeket tud szerezni gyermeked.
  • A gyerekek kiszakadnak az otthoni környezetből, és nagyon sokat nevethetnek, szórakozhatnak, feltöltődhetnek.
  • Közösségben van gyermeked, új embereket ismer meg, új barátságokat tud kötni.
  • A táborban, az új szituációkban és új emberek között új ismereteket tud szerezni.
  • Nem unatkozik otthon egyedül.
  • Nem állandóan a nagyszülőkre van bízva, hanem korabeli fiatalokkal lehet együtt.
  • Nem kell a szülőnek minden hétre szabadságot kivenni a nyáron, több szabadság marad meg.
  • A nyári tábor egy olyan hely, ahol különféle szabályokat be kell tartani és meg kell tanulni a közösségi viselkedést, amit később át lehet emelni a családi életbe is akár. A megszerzett új tapasztalatok, és képességek több területen is hasznosnak bizonyulnak.
  • A közösségi lét,  és a csapatmunka akár sport, vagy játék formában, fejleszti a kommunikációs készségeket. Megtanul jobban kommunikálni, és kifejezni saját magát könnyebben.
  • A gyermek érzi, hogy tartozik egy közösségbe, a valahova való tartozás érzése pozitívan hat rá.
  • A táborszervezők ügyelnek arra, hogy játékos, kézműves és egyéb változatos programok várják a táborozókat nap, mint nap. A céljuk, hogy minél több élményt szerezzenek a hét alatt.
  • A szabadtéri nyári tábor, sport tábor, a mindennapi aktív játék a friss levelőn jót tesz az egészségnek mind fizikailag és mind lelkileg.

 

Budapest bővelkedik rengeteg tábor helyszín lehetőséggel. Budapesti könnyen elérhető távolságra van a környező kisebb településekről is, ezért nem csak a pesti gyerekek tudják a főváros adta lehetőségeket kihasználni.

 

Jó táborozást kívánunk! 🙂